Vágy

Szerző: lovaspárduc

... És ahogy ott feküdtünk, a szenvedély égett szemünkben, égett, mint soha semmi más, és tudtuk ez örökké tarthat, örökké, míg világ a világ. Ahogy a bőre hozzám simult, ahogy éreztem forró leheletét az arcomon, és ahogy simult, oly melegen, és oly szeretőn. De mindezt mára már elvesztettem. És mindenről én tehettem. Az a szenvedély, a vágy, a forró szerelem... Mindez miattam elveszett...
Minden egy forró napon kezdődött... Vagy talán nem is volt olyan forró a nap? Lehet, hogy csak számunkra volt az. Hogy mi éreztük melegnek a levegő hidegségét, mert együtt lehettünk. Ahogy sétáltunk hazafelé a tudattal, hogy együtt lehetünk a boldogság fellegén, mégis tudtuk szüleink minket nem kedvelnek ezért... Tudtuk jól, gyűlölik, hogy egymáséi vagyunk, hisz semmi más nem létezett számunkra. Csak egymásnak voltunk. De én nem bántam. Bármennyi veszekedést vállaltam volna érte, bármit elvesztettem volna, csakhogy örökké vele lehessek. Kézen fogva róttuk az utcákat, nem létezett számunkra bánat. Nevettünk csókoltuk egymást, ameddig levegőt kaptunk. És hazaértünk.
Anyuék nem túl boldogan, de üdvözöltek, mi pedig halkan nevetgélve fölballagtunk a szobámba. Akkor kezdődött az igazi smárcsata.

Az ágyon kötöttünk ki, nevetgéltünk, csókolóztunk, hol vadak, hol gyengédek voltunk. Aztán nyert a gyengédség, a szavak elmosódtak. Helyükön csak homályos foltok maradtak. Ajkai csak súrolták a szám. Átéreztem mindent, remegett minden porcikám. Az izgalmak a lehető legforróbbá váltak. Csak kívántam, s izgalmam remegésbe váltott. Vad remegésbe, hol már minden érintés felajzott. Nem tudtam, mit tegyek, csak akartam: akkor és ott. Levettem pólóját, lehúztam cipzárját. Halk nyögésekkel válaszolt, majd Ő is csókolt, ahol tudott. Levette felsőm, mellemet kényeztette, majd ahogy egyre jobban izgatott nadrágja is lekerült. Ahogy toltam lefelé, éreztem, hogy mennyire kíván. Izzadtságcseppek futottak végig merev férfiasságán. Még fedte az alsógatya, de már éreztem, s Ő is tolta lejjebb zavaró nadrágomat. És én is már eléggé nedvedzettem. Annyira kívántam, annyira vágytam, hogy tovább érezhessem, ezért letoltam alsógatyáját is, sajátomat is, majd magamba vezettem. Lüktető nemiszervét ki-be húzogatta, s egészen mélyre, tövig belém nyomta. És belém élvezett. Teljesen. Nem tudtam, mi legyen, de mindent élveztem. Az én hibám volt, én köteleztem. Hisz Ő nem akarta ezt, csak kívánt engem. Nem szóltunk semmit. Ki volt fáradva, én pedig éreztem, amint az új élet sarjad hasamban.

Majd lekísértem a kapuig. Nem voltam jól, éreztem, hogy valami nagyon rossz zajlik. Megcsókoltam. Megöleltem. Ha tudtam volna, hogy utoljára, örökre hozzá bújtam volna. Nem vigyáztam. És 16 évesen Ő nem lehetett apa. Hát elment tőlem. Örökre magamra maradtam.