Amit az erotikus masszázsról tudni kell

Amit az erotikus masszázsról tudni kell

Erotikus masszázs

Erotikus masszázs a masszázs egyik fajtája?

Az ember mindig is igyekezett javítani társas kapcsolatát, s evégett mind kémiai, mind lélektani ismereteit segítségül hívta. Emellett azonban a masszírozás az egyik leghatékonyabb módszer, amellyel a nemi élettel összefüggő bármilyen probléma megoldható.

A modern korban feltűnt néhány széles körben elismert szakember, mint például William Masters és Virginia Johnson, akik nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az emberek szexuális problémáin masszázstechnikákkal is segíteni lehessen.

Mindkét hüvelykujjunkat helyezzük a páciens talpára, körülbelül három centiméterrel a lábujjak töve alá. Nyomkodjuk többször e területet. A kezelés nagyon jó hatással van azokra, akiknek szexuális gátlásaik és félelmeik vannak.

Két mutatóujjunk ujjbegyét helyezzük a páciens szeme alá, a könnyzacskók és az orr közé. Nyomjuk meg többször finoman e területet. Ez a masszázs  amellett, hogy jót tesz a szexuális kapcsolatoknak  erőteljesen hat a vesékre is. Az erotikus masszázs  olyasféle mint az érzéki masszázs te itt sokkal impulzívabb hatásokat kell elérnünk.

Az erotikus masszírozásra alkalmas pontok

Erotikus masszázs

A keleti iskolák tanítása’ szerint a lábon és a kézen találhatók a legérzékenyebb pontok, így ezeket kell masszíroznunk annak érdekében, hogy a befogadó képes legyen elérni a gyönyör legintenzívebb fokát.

Az erotikus masszázs technikái

Az erotikus masszázsok a kezelés során alkalmazott technika alapján csoportosíthatók. Ekképp beszélhetünk dörzsölésen és nyomáson alapuló, valamint mély masszázsról; illetve csipegetésről, rezegtetési (vibrációs) masszázsról és ütögetésről.

A kezelendő pont a kézháton, a második kézközépcsont mellett található. Masszírozásához húzzuk szét a páciens hüvelyk és mutatóujját. A pontot finoman masszírozva a páciens teljesen ellazítható, de fej és fogfájás esetén is beválik ez a mozdulatsor.

A tenyér közepén szintén van egy pont, amely fontos az erotikus masszázs szempontjából. Masszírozása rendkívül serkentő hatású, s nagymértékben javítja a nemi szervek működését.

 

Masszőr és a befogadó

Erotikus masszázs alkalmazásakor a pár egyik tagja a masszőr, míg a másiknak a befogadó szerepét kell eljátszania. A szerepek bármikor és bármennyiszer felcserélhetők. Elengedhetetlen, hogy a masszírozás során a páciens teste mezítelen legyen. Érdemes tudni, hogy szakembertől is kérhetünk ilyen masszázst.

A köldök alatt két centiméterre található az a pont, amelynek körkörös masszírozása jótékony hatású az álmatlanság és az impotencia kezelésében.

A páciens hozzáállása

A befogadó legyen teljesen nyitott, amikor bármiféle masszázsos kezelésnek veti alá magát, de különösen akkor, ha erotikus masszázsról van szó. A masszőr és a páciens között teljes bizalomnak kell lennie. Ha szakemberhez fordulunk, tegyük fel neki az összes olyan kérdést, amelyről úgy véljük, hogy a válasz segít jobban megérteni az alkalmazandó kezelést.

Ujjunkat helyezzük a páciens kezére, a kisujj hajlatának vonalára. Masszírozzuk finoman az itt található lyukat, s nagyon jó eredményeket érhetünk el.

Erotikus és érzéki masszázs

A két masszázstípus összefügg, mert mindkettőnek az a célja, hogy felkészítse a páciens szervezetét a kellemes érzések befogadására. Fontos, hogy ne szégyelljünk szakemberhez fordulni az erotikus működéseket serkentő masszázs érdekében, ugyanis sokan vallják, hogy személyes kapcsolataik nagymértékben javultak az ilyen kezelésnek köszönhetően.

Az erotikus masszázs és a keleti technikák

Az erotikus masszázs keleti és nyugati technikákat egyesít. Az előbbiek az idegi központokra ésa szervezet energia áramlására összpontosítanak, míg az utóbbiak olyan mozdulatokon alapszanak, amelyek elmében gyökereznek.

Egy centiméterrel az előbbi pont alatt (vagyis három centiméterrel a köldök alatt) végezzük el ugyanazt a műveletet. Ez egyszerű módja a páciensben felgyülemlett feszültség oldásának, s ily módon megszüntethetjük a szexualitással kapcsolatos félelmeit is.

Még egy centiméterrel lejjebb található az a pont, amelyet megfelelően masszírozva megszüntethető a kimerültségérzet.

A masszőr koncentrálása

Erotikus masszázs során a masszőrnek az egész kezelés alatt nagymértékben összpontosítania kell, hogy átirányíthassa energiáját. A páciensnek szintén nagyfokú koncentrációra van szüksége. Ez a kölcsönösség az ellazulás egy formája, amely rendkívüli módon javítja a szexuális kapcsolatot, s kellemes érzéseket kelt az emberben.

A kezelendő pont a gát közepén található, a nemi szerv és a végbélnyílás között. Szorosan kötődik a központi idegrendszer működéséhez, s masszírozása nagyon hasznos a frigiditás és a megmagyarázhatatlan félelmek kezelésére.

Két centiméterrel a lágyékhajlat alatt, a comb belső oldalán található az a pont, amelynek körkörös és finom masszírozása jótékonyan járul hozzá a frigiditás leküzdéséhez.

 

Erotikus masszázs a boldogsághoz

Ellazulás

Az erotikus masszázs, ha érzéki módon alkalmazzák, megkönnyíti a teljes ellazulást. A kívánt hatás eléréséhez a masszőrnek tudatosítania kell magában azt, hogy a páciens teste egységes egész,  s az egyik területen végzett beavatkozás hatással van a szervezet többi részére. Ez a masszázs erotikus céllal éppúgy alkalmazható, mint nagyon feszült emberek esetében, mivel rendkívüli módon képes ellazítani a befogadót. Érdemes a légzéssel összhangban masszírozni, vagyis belégzéskor nyomást kifejteni, míg kilégzéskor elengedni.

A nyomás intenzitása a páciens ellenállásától függjön.

Hüvelykujjunkat a térd alatt egy centiméterre, a többi ujjunkat pedig a térd hátsó részére helyezve masszírozzunk finoman. Nyomkodjuk körkörös mozdulatokkal a területet két percig. A kezelés nagyon hatásos a nők félénkségének leküzdésére.

Csipkedjük óvatosan a láb sarok feletti, bokáig terjedő részét. A gyakorlatot néhány percen keresztül végezzük, azután hagyjuk, hogy a páciens néhányszor mélyet lélegezzen. Ez a masszázs  csakúgy, mint az előző  megszünteti a nők félénkségét.

Érintkezés

Nagyon fontos, hogy az erotikus masszázs során semmi esetre se szakadjon meg az érintkezés a masszőr és a páciens között. Ha másféle masszázsba kezdünk, vagy ha néhány percig pihenünk, egyik kezünk akkor is maradjon a páciens testén. Ez a masszázstípus nem javasolt lelki eredetű betegség és lázas állapot esetén.

Két hüvelykujjunk ujjbegyét helyezzük a csukló külső oldalára, pontosan arra a részre, ahol egy mélyedés tapintható ki, ha a kézfejet elforgatjuk. Masszírozzuk a helyet öt percig. A masszázs befejezése után azonnal át lehet térni a nemi aktusra, ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy a nő félelmei és gátlásai eltűnnek.

Csipkedjük a bokacsont szélét az Achilles-ínnal összekötő vonalat három percig. Utána a lábujjak ujjbegyét dörzsöljük. Ez a kezelés a gátlások leküzdésében rendkívül hatékony.

A kezelés megkezdése előtt tanácsos légzőgyakorlatokat végezni, ugyanis a páciens így sokkal nyugodtabb és nyitottabb lesz.

Az első érintés

Az első érintés, amely a masszőr és a páciens között létrejön, alapjában meghatározza

a további kezelések sikerességét.

A masszőr keze legyen meleg

Ennek érdekében dörzsölje össze két tenyerét, amíg megfelelő hőmérsékletűre nem melegednek. A páciensnek sohasem szabad azt éreznie, hogy éppen egy szakember kezeli, hanem annak az érzésnek kell kialakulnia benne, hogy ők ketten egységet alkotnak, s az energia kicserélődik köztük. Érdemes a páciensnek a kezelés egész ideje alatt lehunyva tartania a szemét, így ugyanis könnyebben el tud lazulni,

Hüvelykujjunk ujjbegyét helyezzük pontosan a talp közepére. Erőteljes nyomással néhány percig végezzünk körkörös mozdulatokat balról jobbra haladva, majd az ellenkező irányban is. E gyakorlat nyugtató hatású, s ez a pár mindkét tagja számára nagyon fontos.

Ez a masszázs hatékonyan szünteti meg a félelemérzést férfiakban. Helyezzük hüvelykujjunkat a páciens sarkának a közepére, s nyomkodjuk a pontot erőteljesen, de úgy, hogy ne okozzunk fájdalmat, Ismételjük a gyakorlatot mindkét talpon annyiszor, ahányszor csak szükség van rá. Ha a gyakorlat után szeretkezés következik, érdemes körülbelül öt percet várni.

Mutató és középső ujjunkat helyezzük a farokcsont vége és a végbélnyílás közötti mélyedésre, s nyomkodjuk e pontot. Ezután dörzsöljük a páciens lábujjainak ujjbegyét, mindegyiket két

percig. A masszázs befejezése után azonnal át lehet térni a nemi aktusra, ugyanis e kezelés nagyon alkalmas arra, hogy ellazítsa a férfiakat.

Csipkedjük a boka magasságában, a sípcsont hátsó részénél található pontot, majd térjünk át a láb általános masszírozására.

Erotikus masszázs

Problémák a szexuális kapcsolatban

Ha probléma adódik a szexuális kapcsolatban, ajánlatos dörzsölve végigmasszírozni az egész testet. Két kezünket helyezzük a páciens testére, és „söprögessük” végig az összes testtájat, de ne masszírozzunk túl erősen. A két kéz szabályos ritmusban kövesse a test körvonalát, ne szakítsuk meg a mozdulatok és az érintés folyamatosságát.

E masszázs arra is jó, hogy ha valamilyen masszázs krémet (masszázs krémek) használunk, nagy felületen szétterítsük, s kezünk melege által segítsük felszívódását.

A dörzsölést először a test hátulján kell végeznünk, majd áttérhetünk az elülső részre.

A csúsztatás közben kifejtett nyomás

Egy másik technika a csúsztatás közben kifejtett nyomás. Kezünket ugyanúgy helyezzük el, mint dörzsöléskor, de nagyobb nyomást fejtsünk ki, hogy a két kéz magával húzza a bőrt.

E masszázs jótékonyan hat a vérkeringésre. Teljes mértékben ellazíthatók általa az izmok, s erre nagy szükségünk van a jó eredmények eléréséhez. E technikát lassan végezzük.

Mutató és középső ujjunkkal masszírozzunk óvatosan egy centiméterrel a köldök alatt. Szakaszosan végezzünk körkörös mozdulatokat, s közben húzzuk a bőrt.

A mozdulatsor két percig tartson. Ezután finoman nyomkodjuk a talp középső részét szintén két percig. Nemi aktus előtt érdemes szünetet tartani.

Kedvező hormonális változások

Kutatók bebizonyították, hogy a masszázsnak nagyon fontos biológiai hatásai is vannak. A kötőszövet például sokkal rugalmasabb lesz, ha masszázsnak vetjük alá. Azt is megfigyelték, hogy kedvező hormonális változások mennek végbe a testben, ezért a masszázs különösen hasznos azok számára, akik ilyen jellegű problémákkal küszködnek. Emellett bizonyosan tudjuk, hogy a testet borító bőr is edződik, ha bizonyos műveleteknek vetjük alá.

E masszázs rendkívül jótékonyan hat férfiakra és nőkre egyaránt. Mindkét kezünkkel fogjuk meg a páciens lábát, s végezzünk forgató mozdulatot úgy, hogy a két kéz ellentétes irányba mozogjon. Mindkét lábon ötször ismételjük a gyakorlatot. Ez a művelet javítja a vérkeringést, egyebek között segíti a nemi szervek megfelelő vérei látását.

Erotikus négykezes masszázs

Lelki hatások

A masszázs lelki hatásai rendkívül kedvezők a páciens személyiségfejlődése szempontjából, Bizonyított tény, hogy azok, akiket ilyen technikával kezeltek, kedvezőbb képet alakítanak ki magukról testi és lelki értelemben egyaránt, zavartalanabb a mozgáskoordinációjuk, s jobbak a reflexeik. Mindez a páciens személyiségének megszilárdulásához vezet, s ez lehetővé teszi, hogy megfelelőbben reagáljon a mindennapi élet kihívásaira. A nagyobb szellemi erő pedig lehetővé teszi, hogy az illető magabiztosabb és ennek köszönhetően boldogabb is legyen,

A férfi nemi vágyának növelése szempontjából nagyon fontos az a masszázs, amelyet a comb hátsó részén kell végezni tenyérrel.

Fogjuk meg a térdet mindkét kézzel úgy, hogy a hüvelykujjak előrenézzenek. Csúsztassuk kezünket a comb közepéig, majd lefelé, egészen a bokáig. Mindkét lábszáron hatszor ismételjük. A nemi aktus előtt alkalmazható, a térdtől a fenék felé. Mindkét lábszáron hatszor végezzük el. Ha az első sorozat nem hoz eredményt, ismételjük meg.